Könyvesbolt

Itt könyveket tudsz vásárolni - meglepő módon. :-) Egyelőre Duncan Shelley könyveket.

Kövess minket a Facebook-on is:

2010.11.29. 09:56 könyvesbolt

Kicsoda Duncan Shelley?

Címkék: Duncan Shelley

1969 novemberében született egy ember itt Magyarországon, vagyis a honfitársunk. Ez az ember, egy fiú, sokkalta tudatosabb volt a többi, átlag gyereknél. Nem is könnyen találta meg a közös hangot a vele egykorúakkal.

Kisebb-nagyobb elnyomásban nevelkedett, mégis olyannyira tudta, mit akar, hogy már egészen kiskorában, kisiskolásként eldöntötte, hogy belőle bizony Író lesz. Már 10 éves volt, amikor ceruzával, vonalas füzetbe nekilátott élete legelső novellájának.

Ahogy nőtt, egyre többet írt, már regények is kikerültek a kezei közül. Sajnos akkoriban nem igazán figyeltek fel e tehetséges fiúra. Talán az akkori másfajta rendszernek, talán a nehéz családi körülményeknek, talán mindkettőnek köszönhetően történetei egészen az ezredfordulóig, vagyis 2000-ig nem láttak napvilágot, legalábbis a nagyközönség még nem olvashatta ezeket.

Ekkor viszont megtört a jég. Megjelent trilógiájának első része, Az elme gyilkosai című könyv, amely futótűzként kezdett terjedni: az első négy hétben ötször annyi példányban kelt el, mint amennyiben akkoriban egy átlag regény elkelt egy év alatt. Az interneten fórumok indultak, amelyek kizárólag ezzel a könyvvel foglalkoztak.

Később további könyvei jelentek meg, a kiadók sorra kiadták minden kéziratát. A trilógia is teljesen elkészült: a harmadik, befejező része 2004-ben került nyomdába.

Ez a fiú, aki időközben felnőtt férfivá cseperedett,  egyre inkább felelősségteljessé vált. Új, építő gondolatait a néhány éve kezdett internetes naplójában (blogjában) írta meg, amelyeket azóta több százan olvasnak: minden egyes új bejegyzést.

Rájött arra, hogy ez a világ nem egészen olyan, amilyennek lennie kellene. Sőt, nem egészen olyan, mint amilyennek mi, átlagos (vagy kevésbé átlagos) földi halandók látjuk.

Ez az ember hivatásának érzi, hogy felnyissa szemünket. Ennek egyik fontos mozzanata az Igazság napja (vagy más néven: A világ a színfalak mögött) című mű. Ebben a kötetben nagyító alá veszi az orvostudományt, az oktatást, a bűnözést, a vallást – és még jó néhány közel sem hétköznapi területet.

Mit mond a híres író, Nemere István e Szerző trilógiájáról?

„Megdöbbentő történet. Úgy tűnik, regényt olvasunk, közben folyton él bennünk a nyugtalanító érzés, hogy mindez valóság, kegyetlen realitás.

Nem szeretnénk, ha így lenne – de Shelley könyvét olvasva nem szabadulhatunk az érzéstől, hogy mi is résztvevői vagyunk ennek a játszmának.”


Ez az ember pedig nem más, mint Duncan Shelley.

Műveit az izgalmas történet, az elgondolkodtató mondanivaló és a precíz technikai háttér jellemzi. Könyvei közel 60 ezer példányban fogytak el, így bestseller írónak számít Magyarországon.

Mint profi író, Shelley nagy figyelmet helyez arra, hogy regényei hitelesség szempontjából kifogástalanok legyenek. Számos szakértővel áll kapcsolatban, akikkel a történeteiben szereplő adatokat ellenőrizteti. Regényeinek megírását alapos kutatómunka előzi meg.

Visszatérő elem könyveiben a titkosszolgálat, a profi és mindenre elszánt szakemberek. Kedveli a képzett, erős akaratú női szereplőket. Történetei akciódúsak, izgalmasak, pörgősek. Komoly részletességgel beszél fegyverekről vagy éppen a CIA szervezeti felépítéséről. Ettől függetlenül nem csak a szakmabeliek, hanem a teljesen laikus közönség is élvezettel olvashatja.

Minden regényének van egy alapvető, fontos mondanivalója. Regényei sosem "csak a szórakoztatást" szolgálják. Bár ezen a téren is nagyon szépen megállják a helyüket!

 

Ha letehetetlen könyveket szeretnél, érdemes valamelyik Duncan Shelley könyvet "bezsákolnod", főként a trilógiát!

Az íróról részletesebben itt valamint a blogján olvashatsz.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://konyves-bolt.blog.hu/api/trackback/id/tr172480570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása